A Békéscsabai Rally Kupa szonda felszállása után után jött maga a versenyfeladat, Farkas Dávid, mint a versenyigazgató kitett magáért és nem csak a fordulópontokat de a feladatot is rátöltötte a colibrire, így már csak rajtunk múlt mit is tudunk kihozni a napból.
A mai versenytársam Anna lett, aki igencsak gyorsan halad előre a repülőgépek ranglétráján, hiszen a kiképzését tavaly kezdte, de idén már Astirban ülhet, vagy hogy jobbat mondjak, már a Janus-t hajthatja egy versenyen! Vele is átbeszéltük a teljes motorkezelést, azzal az extrával, hogy neki nem csak csukni, hanem nyitni is meg kellett tanulnia, hiszen, amíg Ferivel tuti a reptérre szállunk vissza, addig Annával bárhol szükséges lehet a gyors folyamat kivitelezése. Feltöltöttem a kiürült vizes palackomat és már repültünk is , 600-on becsuktuk a motort és át is adtam Annának, hogy akkor tessék, emelkedjünk... ... és jött a szenvedés, amíg Ferivel a termikben jobbra köröző gépekkel szemben (balra, mert ott volt az ablak a gépen) tekertünk a termik szélén és emelkedtünk 1 méterrel így is, addig most csak estünk keltünk. Annyira nem tudtunk fent maradni, hogy vissza kellett szállnunk. A földi személyzet, gyorsan beforgatta a gépet startra és már csináltuk is a prémium kört, amit 800 ig motoroztunk, de így sem volt az igazi. Nagy nehezen a város fölött sikerült átlépni a bűvös 1000 métert, de nem akart klappolni a dolog... ... és ez egy kicsit depibe rántott. Szótlanul ültem hátul és szinte csak sodródtam az eseményekkel, és végig bántott a dolog, hogy az életvidám, a repülést istenítő életérzésből most nem sikerül átadni a szokásos adagomat. Aztán figyeltem a kis apró mozdulatokat, amivel Anna vezette a gépet és ismertem fel, hogy a női keretnek egy ideális jelöltjével hozott össze a sors. Először ül a gépben, de szépen megoldja azt, hogy az oldalkormányt erősebben kell taposni és nem is túl hatékony, néha nyitnám a számat, hogy én most tágítám/szűkíteném de abban a másodpercben mozdul a bot és csinálja magától. Ha volt is valami megjegyzésem egy gyors és határozott "rendben" volt rá a válasz. Én nem vagyok egy nagy jobbra tekerő bajnok, nem tudom miért, de balra szépen tudok tekerni, szép egyenletes sebesség, állandó horizonthelyzet (és ezt szereti is a Janus, hogy ráfekszik az ívre és emelkedik), jobbra viszont nem, és ezzel úgy össze is foglaltam a dolgot (mármint azzal hogy "nem"). Úgyhogy amikor megfogtunk egy termiket és azt jobbra kellett, akkor én, ha szégyen, ha nem átadtam Annának, mert az szép volt, ahogy csinálta. Szóval, mivel nem tudtunk elérni csillagászati magasságokat, így kevéssel 1000 méter fölöttről kellett nekikezdenünk a távnak, haladtunk előre a bizonytalan széteső felhők alatt és reménykedtünk benne, hogy egyszer csak jobb lesz. A jó idő reményében egészen Komádiig kisodródtunk, aztán gondoltam itt már nagy baj nem lehet, hiszen ezt a részt már csapágyasra jártam a régi MVK időkben, amikor a rövid, de gyors számok fizettek jól, úgyhogy a Komádi hurokból kettőt-hármat csináltam meg naponta és a legjobbakat adtam csak le, tehát innen már menni fog. Mosolyogtam is amikor végre sikerült megemelkednünk 2000 méter fölé és Anna elérte a többieket akik arról panaszkodtak, hogy éppen bent vannak Kabán, de elhagyni nagyon nem tudják. Na mondom, akkor mi majd jól megmutatjuk hogyan is kell ezt csinálni, irány Kaba. Akkor még nem tűnt föl az az érdekes jelenség, hogy a felhők között a kékben volt hogy 1 méterrel is emelt, de ha belefordultunk egyből eltűnt. Kabát megfordultuk, persze a 2000 méternek ekkor már híre sem volt és elindultunk dél felé 5 óra magasságában. A felhők ha lehet még jobban szaggatottak voltak, látszott hogy a végüket járják. Közben ott volt Szoboszló besiklási magasságban. Nagy volt a csábítás, de leküzdöttem. Nekifutottunk Békéscsabának, aztán 400 méteren motort indítottunk. Vissza a jobb időbe és kiemelkedtünk 1500ig, újabb nekifutás egy keletebbi pályán de ez is motorindítással végződött 500 méteren mert látszódott, hogy előre nincs esély.
Mivel vasárnapra se mondtak jó időt, így inkább úgy döntöttem, hogy Szoboszló felé motorozunk és Annát földön viszem vissza Békéscsabára...
Szépen hazarepültünk és a fiuk segítettek szétszedni a gépet. A vacsorát meg már a versenyzőkkel fogyasztottuk Békéscsabán, pont elkészült a hús mire megérkeztünk :)
És ugyanez Anna tollából:
Ez a nap is úgy indult, mint bármelyik másik a békéscsabai táborban. 8- kor sorakozó a hangár előtt, majd hangárpakolás és felkészülés az aznapi repülésre. Ezen a hétvégén volt a Magyar Vitorlázórepülő Rallykupa LHBC futama és Zsolti arra jött le a géppel, szóval ez a repülés viszonylag spontán jött nekem.
Mivel én vállaltam földi segítséget a griden (a grid elrendezése és zászlózás a felvontatásnál), ezért előttem Kolos Feri repült szondaként a géppel. Majd még mielőtt rám került volna a sor Zsolti tartott egy rövid ,,gyorstalpalót” az ívelőlapról és a motorindításról (mivel nekem nincs felszálló motoros típusom, ezért az elején kicsit furcsa volt, hogy ennyi mindenre kellett figyelnem :) ).
Miután felszálltak a szondakörre, azután leadták a drótot, hogy bizony itt vannak emelések, amiknek az átlaga kb. 2m/s és viszonylag magas (1500 méter) a felhőalap is.
Majd mikor felhúzták a vontatógépek a mezőnyt a Janus visszaszállt, hogy megrepülhessük az aznapra kiírt taskot (Békéscsaba- Kaba- Orosháza- Békéscsaba). Az első felszállás után kicsit szokatlan volt a gép, hiszen nem repültem előtte még csak hasonló típussal sem, de kb. negyedóra alatt megszoktam a gépet és utána jöhetett a termikfogás. 600 méterre emelkedtünk fel az első felszállásból motorral és utána láttunk pár gépet a felhők alatt emelkedni, alájuk is mentünk,de nekünk sajnos nem mindig teljes körön volt meg az emelés :/ Próbálkoztunk utána még egy kicsit, majd sajnos csak merüléseket találtunk, ezért vissza kellett szállnunk.
Ekkor visszatoltuk a gépet a startra, motort indítottunk, majd újból a magasba emelkedtünk és 1000 méteren találtunk is egy 1m/s- ot , amiben felemelkedtünk 1300 méterre. Majd a következő felhő alá siklottunk és a siklásban annyi magasságot veszítettünk el, hogy sajnos újból csak 1300 méterig tudtunk kiemelkedni. Próbálkoztunk tovább, majd az egyik emelésben fel tudtunk emelkedni 1600 méterre. Ez a termik pont Békéscsaba fölött volt, szóval az indulási ponton ezzel együtt már be is tudtunk ,,csippantani”. Majd mivel elmúlt 14 óra, ezért elindultunk a kiírt feladat megrepülésére.
Szinte az egész repülést én csináltam, de érkeztek instrukciók hátulról is. Pár termik után megtanultam kezelni az ívelőlapot is, amire az elején még nagyon oda kellett figyelnem, mert néha még elfelejtettem hogy van.
Ahogy repültük az útvonalat egyre magasabbra tudtunk emelkedni és így volt szerencsénk a felhőalapig is megemelkedni, ami ezen a napon 2400 méter volt. És itt született az a megállapításom: hogy 2400 méterről jó hosszú siklásokat lehet csinálni jó nagy sebességgel J. Repültünk az Alföld felett és szinte bármeddig el lehetett látni, ami nekem nagyon furcsa, volt, mert én Farkashegyen repülök, ami Budakeszi mellett található és ott több kisebb domb is van körülöttünk.
Elindult előttünk mindenki, szóval nem tudtunk senkivel se együtt repülni, de érkeztek olyan információk rádión keresztül, hogy Kabánál olyan, mintha ,,lekapcsolták volna” az időjárást, szóval megpróbáltunk előtte kiemelkedni, hogy viszonylag kevés magasságot veszítsünk el ott. Közben átcsavartuk a rádiónkat a hajdúszoboszlói frekire és ott hallgattuk, hogy a helyi gépek hullámban emelkednek, ami az Alföldön elég furcsa volt.
Persze Kabánál mi is elmerültünk, majd nyitottunk motort 500 méteren. Úgy érződött utána, mintha találtunk volna valami emelést 1200-on leállítottuk a motort és elkezdtünk emelkedni benne. Nem kellett sok, ez az emelés is kifújt. Mentünk a felhők alatt és nem találtunk semmi emelést, majd észrevettük, hogy elmúlt 17 óra és pedig reggel a briefingen megmondták, hogy az aznapi időjárás kb. akkor fog lecsengeni az idő. Próbáltunk keresgélni termikeket a felhők alatt, de sajnos már túl alacsonyan voltunk, ezért 400 méteren újra motort kellett nyitnunk. Majd ezzel egy időben el is döntöttük, hogy Szoboszlón fogunk leszállni és onnan kocsival fogunk visszatérni Békéscsabára, mert nem lett volna semmi értelme visszarepülni a gépet Békéscsabára, mert vasárnapra sajnos esős időt mondtak a meteorológusok és a gép pedig Hajdúszoboszlón lakik.
Kaba után voltunk egy picivel, mikor megint leállítottuk a motort és onnan kezdtük meg a végsiklásunkat a repülőtér felé. Nagyon nagy élmény volt 140km/h- val úgy siklani, hogy a varió néha majdnem egy percig is 2m/s- ot mutatott. Megérkeztünk a reptér fölé 700 méteren, majd tettünk pár városnéző kört Szoboszló felett. Mikor lesüllyedtünk 300 méterre 22- es pályairány szerint le is szálltunk és elgurultunk egészen a toronyig. Itt találkoztam az ott repülőkkel, akik elmesélték az aznapi élményeiket a hullámrepüléseikről.
Leápoltuk, majd szétszedtük a gépet. A szétszereléshez nem kellett sok ember, mert volt hozzá olyan készlet, amivel egyszerűen szét lehetett szedni és berakni a szállítókocsijába.
Ezek után elköszöntünk a szoboszlói csapattól, majd elindultunk Békéscsaba felé, ahol már várt a vacsoránk :).
Nagyon tanulságos volt ez a repülés számomra és szerintem mindenki számára az lehet, aki kezdő távrepülő és friss szakszós :).