Péterrel szinte a szerencse hozott össze minket. Adrinak a zivatar előtti repülése nem úgy sikerült ahogy terveztük és a nagyszemű szakadó esőben kellett szétszednie a gépet Lacinak, amiben váratlan segítsége volt Péter és apukája, az egész csapat bőrig ázott, de a megpróbáltatások új barátságokat eredményeznek.
Így derült ki hogy Péter Californiában repül és itthon is kipróbálná milyen a távrepülés. Az időjárás szépnek ígérkezett, de a gépben felbukkantak biztosítékproblémák, amit szerencsére a cseréjük megoldott, de mire megtaláltuk hol van a baj eltelt kis idő. Szépen átbeszéltük a felszállás és az alapvető gépkezelés lépéseit, megnéztük a légtereket, majd átnéztük közösen a gépet.
Egy kis sétával a nemzetire edző gépek között mutattam be a hazai repülés krémjét.
Az időjárás lassan indult, így feltettem a kérdést, hogy várjunk a kialakult időjárásra vagy szálljunk fel hamarabb és helyizéssel töltsük az időt, ami közben meg lehet szokni a gépet. Közben észrevettem Borosnyai Karcsit, így elmeséltem a rövid történetét a KM400-nak és a hőskornak. Persze hogy a helyizés lett döntve :)

 Az időjárás szép lassan erősödött és látszott, hogy észak-keletnek és délnek is meg lehet indulni, egy siklásból elérhetőek a felhők. Mi az északi részt választottuk, ahogy elértük a jó időt a rádióban meghallottuk Gulyás Gyurit, hogy dél felé egész jó:) Hát mondtam, akkor mi nem a legjobb döntést hoztuk rögtön az elején :) Az induló jó emelések alatt bátran haladtunk keletnek, majd jött az almulás és mi gyorsan mélyre kerültünk. A szűk termikek nem a 700 kilós gépnek vannak kitalálva, így pár "utolsó" reményfelhőt megnézve motort indítottunk, mert nem emeltek. Visszérve a jó idős magasságba mi átrepültünk a másik kiterjedtebb felhőkhöz. Péter már kezdte szokni a gépet, bár az egyenletes körözést a féloldalas termikek eléggé megnehezítették. De magasan a már erős emelésekben, már jól benne tudtunk maradni és egyenletesen emelkedni. Aztán jött a kezdő távrepülők egyik tipikus hibája, hogy a mellettünk levő felhő mindig szebb.